54. Baktói ultibajnokság
2024. május 10.
Nagy csatára készültünk 54. alkalommal is! Minden adott volt az öldöklő kűzdelemhet: elszánt versenyzők, kiváló körülmények, remek kaja.
A sorsolás után a Gera-Vida-Kereszti-Keller és a Hajdú-Árpádfalvi-Bódi-Mayer és a Szinger-Szaszák-Hóbor-Ádám négyesek csaptak össze. Borzalmas vérengzés és mészárlás után a döntőbe az Árpádfalvi-Kereszti-Bódi-Szaszák négyes jutott. A végső megmérettetés előtt még elfogyasztottuk Bódi LAci remekét, aminek nem volt neve, de annál finombabb volt (csirkés, zöldséges raguság). Teli gyomorral, de sikerre éhezve vágtunk bele a döntőbe. A B kör a vágható feszültség és rendkívül magas színvonalú csaták láttán letette a kártyát és inkább kibicelt. Zsolt egy gyönge ultival indított mindegy tesztelve ellenfeleit, persze nem döltünk be neki. A második körben Csaba - emelve a tétet - egy laza kis betlit tolt végig. Aladár barátunk az első hat körben csak figyelt, számolt, és hideg fejjel monitorozta ellenfeleit. Laci 8 körön át tette mindezt. (Ez a bukás leírása volt). Innen durvult be a játék: Először Zsolt jelezte, hogy komoly céljai vannak egy piros betlivel, majd Aladár szállt be a játékba egy 32 es nyereménnyel. De a vége volt igazán kemény, annyira izgalmas és veszélyes volt a játék, hogy a kibicek folyamatos folyadékutánpótlásra szorultak nehogy elájuljanak az izgalmaktól. Az utolsó játékokban, ahol Csaba ledobta magára az atombombát, Ali jókor nem nyúlt bele és Zsolt kimaradt, 78 pénz cserélt gazdát mégpedig olyan együttállásban, hogy a BAJNOKSÁGOK TÖRTÉNETÉBEN ELŐSZÖR ALADÁR barátunk emelhette magasba a véres küzdelemben megszerzett kupát.
A baktói estében még sokáig élesztgettük egymást az átélt izgalmak után.
Folytajuk!